Amikor én megvettem az első apple készülékemet nehezen szoktam bár hozzá, kellett körülbelül két hét, mire minden funkciót jól és kellő gyorsasággal tudtam használni, azonban iszonyatosan meg is szerettem. Ekkor már tudtam, hogy nekem csak apple termékeim lesznek mind a munkámban mind pedig a magánéletemben a közeljövőben. Persze azt is tudtam, hogy mindennek ára lesz, és azt is, hogy akkor járok a legjobban, ha nem mindig a legújabb konstrukciót választom ugyan, de folyamatos körforgásban tartom a készülékeimet. Mivel az adatköltöztetés iszonyat egyszerűvé vált egyik telefonról a másikra, már ez sem okozott problémát.
Így aztán folyamatosan, körülbelül másfél évente cserélni kezdtem az iphone készülékemet. Persze mindig keletkezett is ezzel egy régebbi, de még bőven jól használható készülék. Kezdetben könnyebb dolgom volt, mert mindig volt valaki a környezetemben, aki megvásárolta a régebbi készülékemet. Persze barátok közül vagy családból, nagyon jutányos áron, de igazság szerint én nagyon örültem ennek. Jó helyre került így a telefonom és nem volt lelkiismeretfurdalásom sem.
Ma már azonban ez sokkal nehezebb. Az iphone adás vétel világa nagyon bonyolult lett. Egyre több készülék kering és egyre szélesebb azok köre is, akik nem feltétlen tisztességes magatartással jelennek meg azon. Nehéz kiszűrni ki a megbízható és ki nem, legyen szó megvásárlásról vagy épp eladásról egyaránt. Én azonban táláltam egy csapatot, akikben nem csak maximális szinten meg tudok bízni, de hihetetlen jó áron dolgoznak és maximálisan jó minőségben is. Én már csak hozzájuk viszem a régebbi telefonjaimat. Beveszik azt, és megkeresik az új gazdáját, azt, aki legalább annyira fog tudni örülni annak mint én. Csak ajánlani tudom mindenkinek az új segítőimet.